Mohácsi nagymamám gyermekkoromban sokat mesélt nekem a családjáról, a múltról, régi emlékeiről. Az egyik számomra érdekes történet arról szólt, hogy a nagyszüleinek régen vízimalma volt a Dunán. Még ma is áll az 1910-ben épült ház a vízpart közelében, aminek a dupla padlásán tárolták papáék a gabonát, ott élt a mamám, nála töltöttem a nyári szünidőket. Mindig is érdekelt ez a malom! Milyen lehetett? Hogy működött? Mi lett vele? - ezért nyomozásba kezdtem. Régi újságok több cikkben is említették a Krosits malmot az 1890-es években és az 1900-as évek elején, mint kiderült hajómalom volt.
A hajómalom a folyók, hajózható vizek áramlását hasznosító malomszerkezet, amelyet hajókra, úszó testekre helyeznek el, és a sodró víz erejének legjobb kihasználását lehetővé tevő folyószakaszon lehorgonyoznak vagy a parthoz kikötnek. A vízimalmok között a hajómalom előnye volt, hogy a víz járásának megfelelően változtathatta helyzetét. Hátrányos tulajdonsága, hogy a téli időszakban jégzajlásmentes kikötőbe kellett vinni, vagy partra kellett vontatni.
http://mek.oszk.hu/02100/02152/html/03/17.html
Fotóm sajnos nincs a hajómalmukról, de az interneten keresgélve találtam képeket:
Marcus Vitruvius Pollio római építész adta a vízimalom első részletes leírását. Feltehetően a vízikereket már a fejlett öntözőkultúrával rendelkező föníciaiak, egyiptomiak is alkalmazták őrlőszerkezet meghajtására.
A római civilizáció találmánya a hajómalom, a 6. századtól kezdve létezett. Hazánkban is igen korán megjelent, már az 1200-as évekből találunk leírásokat a Budai Vár közelében lévő első ilyen szerkezetről. A hazai hajómalmok fénykora a 19. századra, a gőzmalmok elterjedése előtti időszakra tehető, ekkor több mint 4300 ilyen malom működött hazánk folyóin, gyakran akadályozták a hajózást, ezért szigorú rendszabályokat hoztak, melyek szabályozták elhelyezésüket.
A hajómalom két hajóból állt: a víz belső oldalán álló völgyhajóból és a parthoz közel álló házhajóból. A házhajó zárt, házszerű felépítmény, ebben volt a malomszerkezet és a molnár lakóhelye is, átlagosan 16 m hosszú, 5 m széles volt. A völgyhajó nyitott volt, 12 m hosszú, 2 m széles és csupán arra szolgált, hogy a két hajó között forgó lapátkerék tengelyének egyik vége rajta nyugodjon. A lapátkerékbe a víz belekapaszkodott és áttételekkel meghajtotta a malom őrlőkerekeit. A lapátkerék a malom nagysága szerint 3 - 6 m széles, 2 - 5 m átmérőjű volt, amelyre 8 - 20 lapátot szereltek.
A hajómalmokat vesszőből font kötelekkel (cöjt) kötötték a vízmederbe levert fenyőoszlophoz, malomszeghez, más néven malomkaróhoz, ami nem látszott ki a vízből. A biztonságos hajózás érdekében Mária Terézia 1722-ben hozott rendelete megtiltotta a merev rögzítést, vasmacska és vaslánc használatára kötelezte a molnárokat. A hajómalmok csoportosan, malomrévekben vagy malomállásokban voltak kikötve. A vízimalmok naponta a vízállástól függően 8-15 métermázsa gabonát tudtak megőrölni. A molnár munkadíja a gabona tíz százaléka volt.
Egy hajómalom értéke három falusi ház árával volt egyenlő, ezért sok hajómalomnak kettő, három, vagy akár több tulajdonosa is lehetett. A vízimolnár mesterség biztos megélhetést jelentett generációkon át, egészen az 1930-as évekig.
A kép ükapámról készült. Krosits János (1859. május 2. - 1945. március 26.) éveken keresztül Mohács nagyközség bírója volt, mamám sokat emlegette, nagyon büszke volt rá, bár csak 11 éves volt, amikor meghalt nagyapja. Ő és a testvére, Krosits Sándor is molnáriparos, lisztkereskedő volt, valamint hajómalom-tulajdonosként is mindkettőjüket említik az újságok.
Milyen volt a vízimolnárok élete?
Egy biztos: folytonos rettegésben éltek, hiszen bármikor bekövetkezhettek vízi balesetek, a kiszámíthatatlan időjárás, a viharok, a Duna szeszélyes hullámai miatt naponta aggódhattak vajon rendben a helyén találják-e másnap is a malmukat. Az 1902. május 18-án megjelent Mohács és Vidéke - Tutajok és hajómalmok harca című cikkében épp egy ilyen szerencsétlenségről számol be:
Tutajok és hajómalmok harca
Már ismét a dunai malmokról szól az én prózai énekem. Hát bizony azok nemcsak az élelmiszer előkészítése terén fontos szerepet játszó tárgyak, hanem a közlekedés terén is. De csak mindig a mohácsi dunai malmok néhányáról kell hogy essék a szó. Csütörtökön délután 3 óra tájban Roheim Ferenc helybeli fakereskedőnek fenyőtalpat szállítottak. Komáromból Mohácsra érkezvén ki akartak kötni a partra, és ekkor mi tűnt ki: Az hogy a fenyőszállító komáromi emberek magyarok és nem tótok. Hiába csak a tót érti a faszállítást. A mi magyarjaink kivitték ugyan a kötelet a partra, de még nem tudni bizonyosan a kötél volt e korhadt és elszakadt, avagy a parton levő emberek nem bírták a víz által vitt fatalpat visszatartani, elég az hozzá, hogy a fenyőtalp sehogyan sem akart Mohácson maradni a Dunán lejjebb vágyódott utazni és mivel az utazás magánosán unalmas is bizonytalan is a szomszédságában levő és Schwarcz Lázár tulajdonát képező fenyőtalpakat nógatta, lökdöste, csalogatta magával. Ezek sem igen jól érezhetik magukat Mohácson, engedtek a csábításnak és gazdájuktól búcsút sem véve szökésnek indultak, de nem párosán, hanem ötösével. Szép csendesen úsztak lefelé, amikor egyikük észreveszi, hogy a csábitó cserben hagyta őket, nem megy velük. Igen, mivel nem eresztették tovább, megfogták és nem meg, hanem kikötötték a partra az ipszét.A Schwarcz féle fenyőtalpak mérgesek dühösek lettek. És mit tesz az aki dühös? Tombol, rombol, tör, zúz. Ezek is dühükben neki mentek az utjokban levő - pardon ők voltak útban - dunai malomnak, mely Leovits János tulajdonát képezi. De jobban haragudtak Kovács Imre malmára, annak többen mentek, erősebb ellenfélnek tartották. Nem volt elég, hogy elébe álltak, mivel a malom nem engedett, nem tágított, élére állt az egyik, hogy nagyobb vizet fogjon, de az sem használt. Többször megfordult. Hol állt, hol feküdt. De a malomlánc erősebb volt, nem szakadt. Eközben egyik társuk, özv Mnistik Ferencné malmára úszott. Ez sem engedett ugyan, de kibékültek, kiegyenlítvén a dolgukat a fenyőtalp tovább úszott volna, ha ismét a kis propeller még elég jókor nem siet segítségre. Megfogta a talpat s a sókác révbe vontatta.Ha a propellerünk hajóvezetője egyik szemével nem őrködnék a felső malmokon is Krosits János malmát nagy szerencsétlenség érhette volna. A többi talpak ekkor még mindig küzdöttek, illetve a molnár legények és addig már a partról ladikon a malmokhoz sietett emberek küzdöttek azokkal a fenyőtalpakkal, melyek a felső dunai malmoknak útjában állanak. Egyik talp meg is szökött, szerencsésen egész a Kovácsovits József emeletes malmáig. Ennek már ismét útjában volt a fenyőtalp. De az már nem sokat teketóriázott vele, maga alá buktatta. A fenyőtalp mégis bosszút állott: Jól megtörte előbb a hajtást, majd tovább ment ahol azután már megfékezték, megláncolták a szökevényt. Csak az a legszomorúbb az egész dologban, hogy ketté hasítás is történt, egynek a derekát vágták ketté, másiknak a két karját vágták le, harmadiknak a farkát, persze tetszik érteni, a fenyőtalpakon műveltek ilyen operációt a molnárlegények, így szedték széjjel darabokra a fenyőtalpakat és így szabadították meg a malomnak útjában álló fenyőt. Emberben kár nem történt. A szökevényeket mind egytől egyig megfogták kifogták és még az nap föl visszaszállították a helyükre családjokhoz, hogy másnap esetleg később útjában legyenek a Dunai malmoknak.Már most mi ebből a tanulság? Szerintem az mivel 1 a sokacdereglyék utjokban vannak a dunai malmoknak, 2 mivel mint ezt az eset bizonyítja, a fenyőtalpak a mohácsiak utjokban állnak a dunai malmoknak, 4 mivel mint a 3 4 év előtti eset bizonyította, a Duna felső túlsó partja mentén álló uszályok utjokban állnak a malmoknak mikor rá vitte őket a szél Brkits malmára, Wilfinger révkapitány vontatta le, tehát sem a sokacdereglyék, sem a fenyőtalpak, sem pedig az uszályhajók nem valók oda, ahol emberemlékezet óta vannak és állnak, ismét tehát el velők onnan le a cigányok alá legyenek helyezve. Ez volna egyúttal az indítványom is. Magára a d g h társaság kikötőjére aztán kerül a sor.https://adtplus.arcanum.hu/hu/
Erre a cikkre a következő héten válaszoltak a dunai malomtulajdonosok, Mohács és Vidéke 1902. május 25-én megjelent számában:
Válasz a Tutajok és hajómalmok harca című cikkreA Mohács és Vidéke f évi május 18-diki múlt vasárnapi számában a fenti cím alatt Tudósitó aláírással egy cikk jelent meg, melynek gúnyolódásba burkolt éle a dunai felső malmok illetve ezek tulajdonosai ellen irányul. Hogy a t cikkíró nem barátunk, arról a közlemény átolvasása könnyen meggyőzhet akárkit, de ez ellen semmi kifogásunk, mert kölönbözők lévén az ízlések, nem lehet mindenkinek barátságával dicsekednünk. Hogy azonban minden méltányosságot megvető és így igazságtalan cikkével miért akarja a közvélemény ellenséges érzületét éppen ellenünk szítani, ez érhetetlen előttünk, mert arra okot nem szolgáltattunk. Éppen ezért, nem pedig föltünési vágyból tartjuk szükségesnek, hogy többszöri támadások után a saját érdekünkben végre mi is fölszólaljunk.A cikk a gúnyolódás köpenyében a Mohácsnál történt minden szerencsétlenség és balesetért a felső malmokat teszi felelőssé. Előhozakodik a sokac dereglyével. Nem szabad elfeledni, hogy a dereglye el volt veszve már akkor midőn a kormányt nem tudták megfékezni és a nagy viharban a fölfordulás okvetlenül bekövetkezett volna a malmok nélkül is. Ha a fölfordulás egész szabad helyen történik, úgy föltétlenül oda veszett volna minden, igy azonban a malmoknál a vízbesetteknek volt mibe kapaszkodniok és a malom alkalmazottak is rögtön kéznél voltak segély nyújtásra. Mindeme körülmény csak mérsékelte a szerencsétlenség nagyságát. Hogy viharos szeles időben nem lehetne a sokacokat éppen saját életük és vagyonuk biztonsága érdekében a gőzkompra utasítani, erről most nem szólunk. Hogy a fenyőtalpak elszabadultak, hogy a szél elszabaditotta az uszályhajót a cikkíró szerint ez mind a felső malmok bűne, mintha bizony ezek szerződést köthetnének a széllel és a parti munkások ügyességével, hogy ne okvetetlenkedjenek.Nem elég hogy károsodnak a malom gazdák, hanem még Ily indokolatlan támadásokban is részesülnek persze, mert bűnbak mindenáron kell, arra a szerepre pedig legjobbak a molnárok, így gondolja a t cikkíró. Mi azonban ez ellen teljes tisztelettel tiltakozunk.Mi is fölemlítünk néhány esetet. A 80-as évek elején egy teherhajó uszálya kicsapott, összelapitott néhány halász bárkát, melyek állandó helyükön, az alsó fürdő alatt voltak, és vannak ma is. Akkor itt malom nem volt. Több év előtt a felső zátonynál, ahol szintén nincsenek malmok, összeütközött két teherhajó nem sok évvel erre az ugyanazon tájon álló uszályok közül kivert kettőt az arra haladó teherhajó 3 4 év előtt a felső fürdőnek neki ment felülről jövet egy homokos dereglye, amikor a malmok távolabb állottak. Ugyebár t cikkíró ur ezekért is, de még azért is a felső malmok tulajdonosai felelősek, hogy a szegény mérnök csolnakja a Sirinánál viharban egy hajó közelében felborult és ő odaveszett. Bizony sokszor fölfeszitették már az igazságot.De mi következik a most említettekből a t cikkíró okoskodása szerint?A halász bárkákat le kell helyezni a cigányok alá, mert nekik mehetnek az uszályok. Hogy mit szól a halat vásárló közönség ez mellékes. A Dunán el kell tiltani teherszállítást, mert a hajók egymásban kárt tehetnek, de betiltandó a személyhajók járatai is, mert nagy hullámokat verve elősegítik a Sirinánál a csolnak felborulását. Be kell szüntetni a felső fürdőt is, mert neki mehetnek a homokos dereklyék. Aki fürdeni akar, menjen át a Riha tóba, az elég nagy. Látja t cikkíró ur mily borzaztó helyes következtetéseket lehet vonni az ön példáján indulva?A cikkíró szerint ipar kereskedelem az semmi, hanem a fő az, hogy egyesek ügyetlenségét dédelgessék. Szerencsétlenségek, balesetek történtek és történnek a Dunán, nemcsak Mohácson hanem másutt is, ahol egyáltalán nincsenek vízimalmok. A folyamok szeszélyes hullámainak nem lehet parancsolni és éppen ezért a cikkíró által reánk erőszakolt felelősséget , amellyel nem tartozunk visszautasítjuk. A 70-es években is az alsó fürdő mögött álltak már a malmok, ami most a magyar hajóállomás miatt nem lehetséges. A felső malmok tulajdonosai mostani helyüket nem bitorolják, mert azt részökre a folyammérnökség, tehát szakemberek jelölték ki, akik mindenesetre tudták, hogy mit csinálnak és hogy mi lehetséges vagy mi nem. A fölmerült akadályokon is segítettek, mert a gőzkompátkelés útjába esett malmot, továbbá a Leovics János malma felett levő egy sor malmot is elhelyezték, így biztosítva van az akadálytalan közlekedés, mig a t cikkírónak a sorok között olvasható jólelkű iparpártoló kívánsága, hogy a malmok helyeztessenek állandóan az alsó túlsó partra egyértelmű volna iparunk tönkretételével, amit komolyan gondolkozóknak nem kell bővebben magyaráznunk. Igenis iparunk fejlesztése és létérdekünk utal mostani felső helyünkre, ha itt az ideje úgy is lemegyünk, mint minden évben. Mivel pedig mi éppen úgy viseljük a közterheket mint más honpolgár, sőt ezen fölül folytonos rettegésben is élünk, mert nem tudjuk hogy reggelre kelve még a Duna hátán találjuk e malmainkat, ezért mi is elvárhatunk minden lehető méltányoságot és jóindulatú támogatást, hogy a közterhek viselésének kötelezettsége mellett elég nehezen érvényesíthető megélhetési jogainkat is élvezhessük. Nem a kisipar tönkre tételén kell munkálni, hanem annak fejlődését kell elősegíteni, mert a mai szomorú visszonyok között ez arra mindjobban rászorul. Nem gúny e hogy míg országszerte a kisipar pártolását hangoztatják, addig másrészről a t cikkíró egy fontos kisipari ág, a mohácsi malomipar tönkre tétele mellett tör lándsát? Ha már érdekünkben nincs szava a t cikkírónak, úgy idokolatlanul ellenünk se támadjon, vagy legalább is vegye figyelembe az igazság és máltányosság követelményeit is! Ezt kívánni jogunk van és kötelességünk is saját, jól fölfogott érdekünkben. Több dunai malomtulajdonoshttps://adtplus.arcanum.hu/hu/
1913. március 30-án, húsvéthétfőn megjelent Mohács és Vidékében arról olvashatunk, hogyan borult bele Krosits Sándor búzája a viharos szél következtében a Dunába:
Búza a DunábanKrosits Sándor molnáriparos húsvéthétfőn utasította segédjét, hogy 23 métermázsa búzát szállítson ladikon a város alatt, a szigeti oldalon az úgynevezett Ordos dűlőt mosó Dunán levő hajómalmába. Délután egy óra lehetett, mikor a csolnak elindult az innenső partról. De a már reggel óta nyugatról fúvó szél egyik erősebb rohama megragadta a csónakot s a keleti magas parthoz vágta minek következtében az fölfordult, s a búza az éppen ott mély vizű Dunába esett. Csak néhány zsákra valót tudtak belőle megmenteni.https://adtplus.arcanum.hu/hu/
Mi lett a vízimalommal?
A Mohácsi Hírlap 1914. március 29-i számából kiderül mi történt vele:
Pusztító viharHárom malmot s egy propellert elragadott a szél
Kiöntött a Bég patak s elborította a Velencze városrészt. A péntekről szombatra virradó éjjelen rettenetes vihar pusztított a vármegyében de különösen Mohácson. Egész éjjel esett az eső a házak tetejét pedig folyton tépdeste a sivító szél. Alig töltötte valaki álomba merülve az egész városban az éjszakát a vihar folytonosan zúgott rázott ajtót ablakot az utcákon pedig egymás után szakítgatta le a cégtáblákat, melyek vasrudakon függtek a boltok ajtai fölött. Itt ott kidöntötte a kerítéseket, kapukat másutt pedig egész épületrészeket döntött halomra.Az éber vagyonőrök
Valóságos istenkísértés volt az utcán járni ebben az Ítéletidőben, vagyonőreink azonban mégis oly lelkiismeretességgel teljesítették a szolgálatot, mint máskor. Rió János a leszakított cégtáblákat szedte össze és beszállította a községházára. Ez alatt a Duna parton Harci István és Paddi János vagyonőrök még a vihar üvöltését is túlharsogó recsegés-ropogásra lettek figyelmessé.Malmok az ár sodrábanA vagyonőrök a folyóhoz siettek, s ekkor látták, hogy a szél kiszakította a Kateller Mihály vízimalmát mely sebes iramban száguld alá, összeütközik a Krosits Sándor malmával, majd magával rántja a Szokody Árpádét is. A három malom szédületes gyorsasággal rohant lefelé a vízen miközben összeütköztek a II. Lajos csavargőzössel s azt hajóhidastól magukkal rántva úsztak tova, majd az egyik neki ment a M. F. T. R. kikötőjében veszteglő Garam nevű vontató gőzösnek és bezúzta az elejét, egy gerenda áttörte a kapitányi fülke ablakait és összetörte az összes ablakokat. A vagyonőrök pillanat alatt átlátva a rettenetes helyzetet, hisz a malmokban tartózkodnak rendszerint a molnárok is, a vízbe ugráltak, elfogták a malmok köteleit s a benne levőkkel együttesen partra vonszolták úgy a Szokody mint a Kateller féle malmokat és a propellert. Egyedül a Krosits féle malom volt menthetetlen, mert ez léket kapott és elsüllyedt. A vagyonőrök e szép cselekedetükkel valóban érdemet szereztek a közönség fokozottabb támogatására. Méltányos volna, ha ezt a kezdet nehézségeivel küzdő vállalatot a község is megfelelő pártfogásba venné, annál is inkább, mert mindig a közrend és közbiztonság érdekében járnak el, dacára annak hogy semmi ellenszolgáltatás nem vár reájuk.https://adtplus.arcanum.hu/hu/
A következő képeken a baleset helyszínét láthatjuk és a gőzhajókat, melyekkel összeütköztek a malmok:
Egy múlt századi hagyomány is kapcsolódik a vízimolnárokhoz:
Nepomuki Szent János a vízen járók, a folyók, hidak, hajósok, halászok és vízimolnárok védőszentje.
Mohács hajósai, halászai, az egykori vízimolnárok utódai máig ápolják a szent legendáját és őrzik a kultuszához kapcsolódó múlt századból eredő hagyományokat. A látványos ünnepélyt május 16-án tartották, eleinte csak a vízimolnárok ünnepelték, mára az egész környékről érkeznek a programra: Sötétedés után a helybéli "vízen járók" fáklyákkal kivilágított és feldíszített hajóikkal a Sokác-révtől végigereszkednek a Duna városi szakaszán, közben vízre bocsátják az apró fényű úszógyertyákat, az úgynevezett Jánoskákat, majd ezt követi a tűzijáték.
A 14. század második felében élő Nepomuki Szent János IV. Vencel cseh király feleségének gyóntatója volt, mivel a király követelésére sem szegte meg gyónási titoktartási kötelezettségét, az uralkodó a Moldva vizébe vettette.
Kultuszát számos magyar településen ápolják, szobrai patakok, folyók, vagy a rajtuk átívelő hidak közelében állnak.
A képen a mohácsi Nepomuki Szent János szobor látható a Halászcsárda és a Belvárosi Plébánia templom között. 1743-ban állították fel a város első köztéri szobraként, jelenlegi helyére 1945-ben helyezték.
A szobor közelében található a ház is, amit 1910-ben építettek ükszüleim, arra a sarokterületre, amin már több mint 150 éve élnek őseim.
Mamám itt élte le szinte az egész életét, én nyaranta töltöttem itt néhány hetet gyermekkoromban, de most is fontos nekem, nagyon szeretném, ha még további generációk is megismerhetnék a történetét, láthatnák, lakhatnának benne és tudnák, hogy egy régi dunai mesterség emlékét őrzi.
